2023. októberében közétkeztetési egységeinkben útjára indítottuk a Nemzetiségi napok című kezdeményezésünket, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a világ különböző nemzeteinek ízeivel és érdekességeivel.
Minden hónapban más-más ország konyhája és kultúrája került reflektorfénybe
Egy tanéven keresztül, kilenc különböző nemzetiség ízeit építettük be a közétkeztetési étlapunkra, valamint érdekességekkel teli plakátokkal, és repülőjegyekkel készültünk számukra.
Célunk volt, hogy egy-egy adott nemzetről a lehető legtöbbet adjuk át a gyermekeknek, az ő nyelvükön, mindezt számukra érdekes módon.
Emellett pedig igyekeztünk nyitottá tenni őket az új, különleges ízekre, azok megkóstolására.
Kilenc nemzet, megannyi különleges étel a közétkeztetési étlapon
Októberben első állomásunk Olaszországba vezetett, ahol megismerkedhettünk a tagliatelle tésztával, a pestoval, és a parmezánnal.
Novemberben a kínai ízek és érdekességek kerültek porondra a szecsuáni csirke, a szójaszósz, vagy a pirított tészta formájában.
Decemberben utunk kicsit „hazatért”, - hiszen a legjobb otthon - és finomat ettünk az Újházi tyúkhúslevesből, a Jókai bablevesből és a halászléből! (Visszacsatolások alapján a gyermekeknek készített halászlé igen nagy sikert aratott!)
Januárban újult erővel a szomszédainkhoz „siettünk” és a szerb-horvát nemzetek ízei kerültek a tányérunkra. Mik is voltak ezek? Finomabbnál finomabb, és még annál is kimondhatatlanabb ételek, mint a zgvacet, dzsuvecs és fritula!
Február a fekete-piros-sárga hónapunk volt, amikor is sváb szomszédainkat kerestük fel. Az étkezőben tele lettek a pocakok a sváb fasírttal és az egyik legfinomabb desszerttel, a hagyományos bajor rétessel!
🖍️ Itt úgy éreztük, kell egy kis megálló, és egy tematikus rajzpályázatot hirdettünk a gyermekeknek, amelyben a résztvevők a kedvenc nemzetiségi ételeiket, vagy a kedvenc nemzetiségi érdekességeiket - repülőjegyről, plakátról, Facebook posztokról - rajzolhatták le.
Igazán szép rajzok érkeztek, a választás is igen nehéz volt!
Márciusban elindultunk melegebb éghajlatok felé, és meglátogattuk Mexikót. Ebben a hónapban elhoztuk a legizgalmasabb ízeket, mint például a 🌯tortillát, a chili con carnet és a csirkés fajitast.
Április hónapunk Erdélyről szólt és szerencsére, 🐻 medve helyett erdélyi tárkonyos húsgombóclevessel, savanyú vetrecével és puliszkával találkozhattunk!
Májusban pedig kelet felé indultunk és egy mindig napos, mindig vidám nemzetet kerestünk fel. A kimondhatatlan souvlaki, a muszaka és a kuszkusszal töltött paprika megkóstolása után pedig júniusban hangolódtunk a nyárra és a melegre. Spanyolország felé vettük az irányt!
Spanyolország nemzeti ízei közül a csirkés paellát és a hagyományos csoki öntetes churrost hoztuk el az étkezők asztalára, ezzel zárva az idei tanévet és a Nemzetiségi napok című programunkat.
Vége, de még csak most kezdődik
Reméljük, a Nemzetiségi napok által hozhattunk a gyerekeknek egy kis változatosságot a intézményi hétköznapokba, illetve újdonságot vihettünk a közétkeztetésbe, visszahozva, - vagy inkább túlszárnyalva - ezzel a "menza" régi fényét!
Munkatársaink kezdeményezésünk sikerén felbuzdulva, már most nagy erőkkel az elkövetkezendő tanév eseményein és ételein dolgoznak. Céljuk, hogy a közétkeztetésből kihozhassuk a lehető legtöbbet, és az étkezésben résztvevő gyermekek minél elégedettebbek legyenek és a fejlődésükhöz szükséges tápláló, valamint egészséges ételeket kapják!
Az elmúlt tanévben - is - munkatársaink szívvel-lélekkel tervezték az étlapot és készítették az ételeket az étkezőinknek, amelyet ezúton is minden kollégánknak nagyon köszönünk!
Üdvözlök mindenkit. A WeissBet lenyűgözött engem a játékok széles választékával és kiváló szolgáltatásával. Könnyű megtalálni a klasszikus nyerőgépeket és az új, modern játékokat is, amelyek nem hagynak unatkozni. Különösen tetszettek az akciók és a bónuszok, amelyek igazán kedvezőek és segítenek meghosszabbítani a játék örömét. A pénzkivonás nagyon gyorsnak bizonyult, ami kellemesen meglepett. Az ügyfélszolgálat gyorsan és professzionálisan működik. A WeissBet egy olyan hely, ahová újra és újra vissza akarsz térni!